Rendet szeretne a képviselő
2010.01.29, Péntek
Szabad-e sündisznót
sütni Balatonlelle főterén? - tette fel ma a kérdést Móring József
Attila. Merthogy ilyen is megesett a tóparti városban, amióta az
országos cigány kisebbségi önkormányzat vette át a gyermeküdülő
kezelését - állítja a fideszes országgyűlési képviselő.
Az
egész város nyugalmát zavarja Balatonlellén a volt BM gyermeküdülőben
nyáron tivornyázó fiatalok viselkedése. - állítja Móring József, a
térség országgyűlési képviselője. Szakképzési céllal adták bérbe a 1,5
hektáros területet az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak 5 évre.
Móring József Attila, országgyűlési képviselő, Fidesz-KDNP:
-
A Magyar Állam képviseletében eljáró Vagyonkezelő Zrt. kötött egy
bérleti szerződést egy bizonyos célra, meghatározott feladatra, amit
eleve nem tehetett volna meg, hiszen oktatási célú hasznosítást ezen a
területen a települési önkormányzat rendezési terve nem tesz lehetővé.
Ennek ellenére két éve megkötötték ezt
a szerződést. A bérlő azonban bizonyítottan nem tartja be a
szerződésben foglaltakat - tette hozzá Móring József. A politikus
hangsúlyozta: egy közel egymilliárdos állami vagyon ilyen hasznosítása
megengedhetetlen, amikor a kormány elvon az önkormányzatoktól.
Balatonlelle vezetése is igényt tartana a gyermektáborra, így
felszólítják a Vagyonkezelőt, hogy a be nem tartott szerződést bontsák
fel. A nyárra a balatonlelleik már nem szeretnének rendbontást a tábor
lakói miatt. A Cigány Önkormányzat azonban azt állítja, hogy
rendeltetésszerűen használják az üdülőt és itt rendbontás soha nem
történt. A lakosok azonban nem így látják a megoldásra váró helyzetet.
A videó:
http://www.youtube.com/watch?v=G2tY0zrlOvY
Híradó